Népdalok és mondák (1. kötet)

169

Farsangban kell vigadni,Örömjelt kell adni,Nem kell busulni,Sem könyvből tanulni.Hanem vidulni,Énekre indulni.A kinek van jó kedve,Jól van nevekedve,Beszél vig szóval,Jár teli kancsóval,Vörös gyurkóval,És meleg fánkkal.A kinek ma kedve nincs,Annak csöpp esze sincs;Meghült a vére.Menjen csak izére,Maga helyére,Meleg kemenczére.Gondot ma le kell tenni,A fánkot kell enni.Mikor azt falom,Nagy hasznát találom,Mert tapasztalom,Hogy tőle van álom.Mostan a bor ollyan kincs,Mellynél semmi jobb nincs.Az ő jósága,Eszünk okossága,Ifjak vigsága,Vének orvossága.A ki a jó borral él,Betegségtől nem fél.Tréfál, mint pulya,Nincsen semmi búja;E nótát fújja:Haja, heje, huja!

170

Jó napot, vitézek! ide hallgassatok.Ha tormás csukával engem jól tartotok,A szűröm ujjából majd nektek papolok,Ha penészes garast nekem bőven hánytok.Csitt, patt! minden ember szónak békét hagyjon,Ha van jó gazdasszony, a konyhához lásson;Uri magam alá gazda hintót adjon,Hogy az utczára is gyalog ne fáradjon.Eljártam, kerültem széles e világot,Helikon hegyéről néztem az országot,Hogy miként kaphatnék egy kis uraságot,Mendikások között kalefaktorságot.Eljártam Ázsiát, nagy Branderburgiát,Hétszer absolváltam a filosofiát,És olly nagyon tudtam a napoknak számát,Hogy más mondotta meg a karácson napját.Édes jó asszonyom, mit nevetsz szemembe,Tán belé szerettél uri személyembe?Hidd el, hogy nem juthatsz addig szerelmembe,Mig vagy harmincz garast nem nyujtasz kezembe.Ama régi mezőn mikoron bujdostam,Tyukok, disznók között hogy sokat koplaltam,Sokszor himlőhelyes bőrömet megnyúztam,Kancza bocskoromat sokszor nyársra huztam.A disznóugatást majd két nap kergettem,A nyulfekvést gyakran agyon is ütöttem,A veréb árnyékát halálra üldöztem,Vén fa csikorgását sokszor fel is szedtem.Mikor a császárral én ebédet ettem,Hires nevezetes étket készitettem;Még a tört lencsét is a kucsmámmal szedtem,A csíkmakkot pedig tarsóra töltöttem.Az első tál étel volt bagolynyerités,A második pedig üres szekérzörgés;Harmadik tál étel volt kemenczenyögés,Utójára sülve volt fecsketej-evés.Mikoron a császár asztaltól felugra,Egy nagy bolond tallért nyoma a markomba,Kitől az erszényem megkócsagósoda,Ugy ugrándozék, mint egy nagy bolond bika.Római ur vagyok, elég van tallérom,Rubintom annyi van, a gatyám sem birom.Uri személyemnek kankós a gallérom,Magam szép termetét sok ezrekre irom.Teli boros kancsó légyen ti köztetek,Husz borjat fiadzék minden tehenetek,Csak azt nézni jöttem: van-e mit ennetek?De megengedjétek, hogy igy beszélgetek!A ki ez verseket hallá füleivel,Márjást, vagy egy huszast nem ad kezeivel:Szerecsenországban baglyok temessék el,Hogy soha se lásson az ő szemeivel.

171. VŐFÉLKÖSZÖNTÉSEK

AKopogtatóVagyon-e e háznak násznagya, gazdája,Benyujtandó szómnak meghallgatására,A jó kivánságnak elfogadására?Hogyha nékem annyi kegyelem adatnék,Hogy a kegyelmetek házába léphetnék,És ottan bővebben beszélhetnék!

172

Első vőfélBecsületre méltó jeles gyülekezet,Férfi- s asszonyrendből álló felekezet,Kiket a szeretet összekötelezett:Halljon szót, valaki ez helyre érkezett!Hadd szóljak csak hármat a szent házasságról,A páros életben való boldogságról,Azután az ágas bogas sógorságról,Ha meg nem ehültök, a szent komaságról.A szent házasságot az isten szerzette,Mert még az Ádámot mikor teremtette,Éva szépanyánkat olly társává tette,Ki egész éltében hív legyen mellette.Maga volt a vőfél az egek királya,A mint ezt Mózesnek szent historiájaBőven előadja, bár kiki vizsgálja,Ezt minden értelem bámulva csudálja.E szent rendelése az egek urának,Tetszett Ádám atyánk sok maradékának;Mint patriarkháknak, evangyelistáknak;Páratlan életet kevesen tartának.Mert egyedül élni igen unodalmas,De párosan is csak némellykor nyugalmas;Mert a rosz házastárs áspis kigyó fia,A kitől félhet ám minden ádámfia,De a kinek vagyon igaz hitvestársa,Már annak ez a föld egész mennyországa,Széjjeloszlik minden baja és aggsága,Mindig gyarapodik öröme s jósága.Bizony boldognak is lehet azt mondani,Kit az ur jó társsal szeret megáldani;Sok példát lehetne itt előhordani,Mellyel meglehetne azt bizonyítani.Boldog, kinek vagyon hív s jó felesége,Mert a jó feleség a ház ékessége,Boldog, kit igy áld meg isten ő felsége,Ezt minden elhigye; itt versemnek vége.Második vőfélÁllj félre barátom! én is hadd beszélek,Még illyen legénytől, hidd meg, hogy nem félek,Magános éltemmel veled nem cserélek,Éljél te párosan, én egyedül élek.Nem vala szent Pálnak soha felesége,A Krisztus kereszte volt gyönyörűsége,Ugyan a Krisztus lett az ő öröksége,Megadatott neki fényes dicsősége.Soknak a házasság vagyon nagy kárára,Nem mindenik talál a kegyes Sárára,Nem szent Örzsébetre, Mária anyjára,Sőt talál sok ember hazug Delilára.Amaz erős Sámson, hogy társa szavánakHitt, mézes beszédü rosz Delilájának,Halálos sérelmet okozott magának,Ez által vége lett élete napjának.Jobb, pajtás, ha te is meg nem házasodol,Majd ugy a konyháról nem is gendolkozol.Kell a gazdasszonynak szita, rosta, kanál,Azt akarná, mindig száz ökröt hajtanál.Még ott is vakarod, a hol nem is viszket,Ha a feleséged illy dologra kisztet.Első vőfélLátom a garadra ugyan felöntöttél,A szekszárdi borból jól felhörpentettél,A házasság ellen azért beszélgettél,De hidd el, hogy engem te el nem hitettél.Mert mit ér a férfi, ha asszonya nincsen!Nincs, ki bús sorsába rajta könnyebbítsen,Sok aggságai közt rá nyugalmat hintsen,Nincs, ki igy biztassa: ne félj, édes kincsem!Tudta ezt az isten; azért feleségetSzerzett a férfinak, ollyan segitséget,Ki férjének adjon mindig tisztességet,És ezzel megoszsza a bajt, vesződséget.No hát ti uj párok! ti is ezenképen,Éljetek sokáig az ur kegyelmében.Legyetek holtiglan egymás védelmére,A mint esküdtetek, nem veszedelmére.Igy leszen rajtatok az isten áldása,Ha egymásban leszen sziveteknek mása;Igy lesz házatokban, szemetek meglássa,Bor, buza, békeség, kukoriczakása.

173

Szerencsés jó estvét adjon az ur istenKegyelmeteknek, mind közönségesen.Valakik ez házba begyülekeztetek,Kivánom, az urtól áldottak legyetek.Halljon szót, valaki itten jelen vagyon,Hogy gombóczczal még ma ne hajgáljon agyon.De násznagy uramat kérem igen nagyon,Hogy én beszédemnek ma itt helyet adjon.Látom emberséges összegyüléseket,Férfiak s asszonyok telepedéseket,Ifjak, szűz virágok elérkezéseket,Nem tom mire vélni e végezéseket.De a mi még nagyobb, vőlegényt is látok,Menyasszonyt mellette magam is ohajtok;Kivánom, hogy soha ne szállhasson rátok,Isten és embertől, semmi nemü átok.Vőlegény, menyasszony, rólatok beszélek,Nehezteléstektől csakhogy igen félek,De mivel rólatok minden jót igérek,A félelmes sziven mégis mást cserélek.Szólok vagy csak hármat a szent házasságról,A páros életben való boldogságról,Azután az ágas bogas sógorságról,Vagy ha várakoztok, a szent komaságról.Ádámot az isten mikor teremtette,Az egész világon őtet urrá tette,De mégis unalmas volt egész élete,Mert egyedül élni épen nem szerete.Ezt látván az isten, tehát azt mondotta,Segítőt rendelek, a ki vigasztalja,Az embernek, és igy őtet elaltatta,Addig, mig Ádámból az Évát formálta.E szerint az isten akarata meglett,Mert az Ádám mellett szép menyecske termett.Bezzeg meglett akkor minden öröm mindjárt,Nem láttam, de talán rókatánczot is járt.Ezzel későn, korán, mindig vele tartott,Vele nyájaskodott és vele mulatott,Mert illy hozzávalót e földön nem talált,Ezzel evett, ivott, és még vele is hált.Elsőben is tehát ezt mondom ti néktek,Előttetek légyen, a mit ma tettetek.A jó isten, a ki igy rendelt bennetek,Áldja, boldogítsa egész életetek.Mert, a kinek hív segítő társa nincsen,Nincs, ki bajaiban reája tekintsen,Nincs, ki bús sorsában rá nyugalmat hintsen,Nincs, ki igy biztassa: ne félj, édes kincsem!No valamint Ádám, ti is hát, uj párok!Holtig sziveteket egymásban tartsátok,És egymást igazán, hiven szeressétek,Hogyha fáztok, egymást megmelegítsétek.Igy lesznek rajtatok az ur áldásai,Igy lesztek majd egykor mennyország fiai;Igy lesz nyugodt, csendes lelkisméretetek,Melly által egymásnak holtig örülhettek.Egymás erejével dolgotok tegyétek,Hogyha elvégzétek, egymást öleljétek.Nektek lesz igy legjobb, ha igy cselekesztek,Mert csak igy lesz boldog egész életetek.Igaz szeretettel a szép békeséget,Tartsátok fenn holtig, a szép egyességet.Mert a békeséggel jobb a száraz étek,Mint a sok kincs között, ha veszekednétek.Mert van ám sok, a ki ördöggel viteti,Ha nagyon nem, lassan tüzessel ütteti,Halálát eszközli, nincs nyugta egy óra;Ez aztán nem egyéb, mint isten ostora.Becsüljük a jókat, méltó is becsülni,Ki a józan életpálczán meg tud ülni;Kik között az egymást szeretés virágzik,Az illy pár akármilly időben nem fázik.Ezt kivánom én is, hogy igy élhessetek,Kegyes gyermekeket hogy növelhessetek;Bor, buza, szalonna űzi a szükséget,Házatokból e nagy földi ellenséget.Csak ugy lesz rajtatok az isten áldása,Ha egymásban lészen sziveteknek mása;Igy lesz házatokban – akárki meglássa,Bor, buza, békeség, kukoriczakása.Forgács, mogyorófánk, laska levesestől:Ötvenöt pityerfej, vakand mindenestől,Pókaláb, saláta, szinte hogyan gőzöl.Bokrétás szarkaláb, tejfeles buborka,Hát a sok vajrénye, mind tarka tyuk tojta;Három fontos gombócz kilencz vasfazékba,Harminczhárom asszony másnap azt forgatja.Ezekután lészen gesztenye, turbula,Vadalmával együtt czitrom, netrebula,Timsó- bors- szegfűvel teli iskátula;Ki ezekből eszik: tudom nem lesz baja.De ez még mind semmi, hátra az örege,Most pirul a nyárson hetvenhét czinege,Édesen fundálva kétszáz verebgége;Hát a sok kicsinált, becsinált csemege?Hámozott kurumpli lészen a konfektek,Szent János kenyere, uri tök és retek;Mindjárt ételt hozok, ha nem haragusztok,De ha haragusztok: mindent máshá hordok.

174

Szerencsés jó estét adjon az ur isten,Kegyelmeteknek mind közönségesen,Valakik ez házba bégyülekeztetek,Tudom hogy mindnyájan már meg ehültetek.Be mégis halljunk szót, szólok igazságot,Mig előbeszélem a szent házasságot:Ádámot az isten mikor teremtette,A szent házasságot még akkor szerzette.Éva szépanyánkat olly társává tette,Ki egész éltében hív legyen mellette.Maga volt a vőfél az egek királya,A mint ezt Mózesnek szent históriája,Bőven előadja, bár kiki vizsgálja,Ezt minden értelem bámulva csudálja.E szent rendelése az egek urának,Tetszett Ádám átyánk sok maradékának,Mint patriarkháknak, evangyelistáknak,Páratlan életet kevesen tartának.Bizony boldognak is lehet azt mondani,Kit az ur jó társal szeret megáldani,Sok példát lehetne itt előhordani,Mellyel meglehetne azt bizonyitani.Mert a kinek hiv segítő társa nincsen,Nincs, ki bajaiba reája tekintsen,Nincs, ki bús sorsába rá nyugalmat hintsen,Nincs, ki igy biztassa: ne félj, édes kincsem!Ti is hát új párok! ezt jól megértsétek,A mig éltek, egymást mindig szeressétek.Néktek leszen legjobb, ha igy cselekedtek,Mert csak igy lesz boldog egész életetek.Most jutott eszembe, mi akar itt lenni,Lakodalmat akar kiki ma tartani.Mindenik ki akar itt magaért tenni,De csak ugy, ha módja fog neki ben lenni.Mert lakodalomban étel kivántatik,Ital is melléje nagy bőven adatik.De kegyelmeteknél semmi sem láttatik,A semmiből pedig senki sem ehetik.De azok kik nekem könyörögni fognak,Egy két darab hurkát tudom, hogy kaphatnak;Kalácsot, pecsenyét tányérra rakhatnak,Tányéron a késsel eldarabolhatnak.Kik pedig most nekem kedvemet keresik,Egy csútora borral torkuk enyhíthetik,A mellytől jó kedvök nekik érkezhetik,És igy kérésemet beteljesíthetik.Mert a Repczét Győrig én jól megvadásztam,A csepregi erdőt Tömördig halásztam,Az acsádit pedig keresztül járkáltam,Mellybül fáradságom hasznát majd megmondom.Azután hogy mentem Meszlen tájékára,Egy nagy vadat fogtam vendégim számára,A mellynek hat legény haza hozásáraKivántatott, hogy behozzák a konyhára.Vaj ki jó tyúkhússal fűszerszámos leve,Eczettel, bocsporral szárnyainak vége,A kik kóstolták már jól tudják, mi íze.A nagyobb tagjai mind megnyúzattattak,Vastagabb részei nyársra huzattattak,Már ott kin forgatják, meg is pirították,Nagy munkával lett meg, mindenek tudhatják.Jó étket főzettem abból a szakácscsal,Tálat is szövettem a sági takácscsal,A ki nem ehetik, üssük a korbácscsal,Felhordom, csak tessék, villával, kanállal.Gazdagon főzettem, csak hozza mindenik,Vőlegény csörgére, majd mindjárt megölik,Meg is nyúzták immár a tyuk monyát félig,Megsült a kakuk is, csak a körme fémlik.Nálunk ugrándozik sülve, hat nagy ökör;Annyi a sok sült tök, beérné vele Győr,Van harminczhat malacz, most fogta a vastőr,Sülve, töltve, főve leszen húsz ökörbőr.Borjúbőgés sülve, pallérozott lencse,De mig több is leszen, most nyög a kemencze,– — örülj már Tót Bencze,Majd azt is megölik, jó hogy itt nincs pincze.Czitromos czibere, tormás étel vagyon,Egy megdöglött tyúkot heten vertünk agyon,Ki borhoz nem szokott, vizünk jó, fris vagyon,Ki jól iszik benne, ballaghat a fagyon.Zsákban hordjuk a sört, rostában a jó bort,Tudom, ki itt leszen, nem veszti el a sort,Megigyuk ma, ha lesz, a lakodalmi tort.Én vizen, szárazon járó szegény legény vagyok,Hivatalom szerint mindennel jót tenni akarok.Engedelmet kérek, mindjárt hozzá fogok,Kötelességemben eljárni akarok.Megbocsássanak, ha eleget nem teszek,Jó kivánságomnak, ámbár rajta leszek.De jól van a dolog, már mindenek készek,Igy tudom, mindennek majd kedvében lészek.A módot, a dolgot ha el nem találom,Vétekül ne légyen; már csak megpróbálom,Násznagy uram nekem feleletet adjon:Hogy véghez vihessem, a mi akaratom.No hát násznagy uram, ad-e engedelmet,Hogy immár felhordjam elhült étkeimet?És megelégítsem szép sereg népemet,A kik immár itten letelepedtenek?Mert ha nem adatik ez a szabadságom,Minden ételemet a szomszédba hordom,Örömmel veszik ott, azt is már jól tudom,De kegyelmeteknek örömestebb adom.Az atya ur isten áldjon meg már minket,A szent lélek isten szenteljen meg minket,A fiú ur isten szaporítsa eledelünket.

175

Jó estvét, uraim, ide hallgassatok,Kedves asszonyaim, jól rá vigyázzatok.Ifjak, szűz virágok, ti se csacsogjatok,Rövid beszédemnek figyelmet adjatok.Hadd szóljak csak hármat a szent házasságról,A páros életben való boldogságról,Azután az ágas bogas sógorságról,Hogy ha várhatjátok, a szent komaságról.Ádámot az isten mikor teremtette,A szent házasságot még akkor szerzette.Éva szépanyánkat olly társává tette,Ki egész éltében hiv legyen mellette.Mert a kinek hiv segítő társa nincsen,Nincs, ki bajaiban reája tekintsen,Nincs, ki bús sorsában rá nyugalmat hintsen,Nincs, ki igy biztassa: ne félj, édes kincsem!De a jó feleség egész boldogságaA férfinak, kincse, s földi mennyországa,Ez által eloszlik baja és aggsága,Mindig gyarapodik öröme s jósága.Tudta ezt az isten, azért feleséget,Rendelt a férfinak ollyan segitséget,Ki férjének adjon mindig tisztességet,És ezzel megoszsza a bajt, vesződséget.Ti is hát uj párok! ezt jól megértsétek,A mig éltek, egymást mindig szeressétek,Terheteket együtt hiven viseljétek,Hogyha fáztok, egymást megmelegítsétek.Csak ugy lesz rajtatok az isten áldása,Ha egymásban lészen sziveteknek mása,

Конец ознакомительного фрагмента.

Текст предоставлен ООО «ЛитРес».

Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.

Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.

1

Kelecsényi József buzgó gyüjtő ur ajándékából a Kisfaludy-Társaságé.

2

E becses gyüjtemény akkor adatván kezembe mikor az egész könyv már szerkesztve volt, ez alkalommal nem használtatott.

Szerk.